1. évad 2. fejezetAmikor valami majdnem valószerű történik

/Visszatekintés/

Paul Higgins

Nem hagyott nyugodni a keserű szájíz, ami folyamatosan mardosta a torkomat a két, jelentőségteljes részre bontott szerződést olvasva. Százezerszer meg százezerszer átfutottam a sorokat, a szemem valósággal eggyé olvadt a betűkkel, és a legyűrhetetlen bűntudat is ott csomósodott a gyomromban. Az izmaim görcsösen összerándultak minden egyes szívfájdító sort szemlélve, és legszívesebben azonnal véget vetettem volna mindennek – de nem volt visszaút. Vonakodva bár, de pár szépen rótt vonallal aláfirkantottam a szerződést, és keserű kábulattal együtt az is tudatosodott bennem, hogy olyan emberek iránt kell töretlen hálát mímelnem, akik többet ártottak, mint segítettek nekem. Az üzlet az üzlet – a fogdás két hete él, most már semmiképp sem hátrálhatok vissza. Nincs visszaút. Talán éppen most teszem tönkre valakinek az életét? Nem tudhattam.

/Visszatekintés vége/

***

ÉJFÉLRE ÉRÜNK Harry házához, és már alig bírom nyitva tartani a szememet, amikor kisegít az autóból, és betámogat a nappaliba. Teljesen kótyagos vagyok, mert két kólával és egy nachosszal később – a kirohanását követően –, ahelyett hogy idehozott volna, beültünk egy sarki bárba, és már számon sem tudom tartani, hogy hány pohár lime-os tequilát ittam meg – és hányat ő. Keserű utóíz marad mindössze a számban, és az alkohol kellemetlenül csípi a torkomat. Már arra sem emlékszem, hogy miről beszélgettünk, csak egy-egy képkocka villan be a ködös agyamba. Feldereng, amint az ujjai a csuklóm köré fonódnak, ahogy közelebb ránt a mellkasához, és a fejét a nyakamba fúrja, és egy pillanatig megrázkódik a teste… Minden olyan homályos, az alkohol elnyomja a józan gondolataimat, és illúziók kergetik egymást az elmémben.

– Melegítettem egy kis kakaót… – Harry a kezembe nyom egy gőzölgő bögrét, és leheveredik mellém a díványra. Az arca kiismerhetetlen, ezerféle rejtelem. – Érezd magad otthon, én gyorsan lezuhanyozom. Margaret már valószínűleg alszik, de szerencsére én is tudom, hogy hol tartja a tiszta ágyneműt…

Hitetlenkedve feleszmélek.

– Várjunk csak! – sikkantok fel. – Nem azt mondtad, hogy nincs barátnőd? – kérdőn felvonom a szemöldököm, és jelentőségteljes válaszra várok. A térdemen dobolok, és néha összerezzenek, ahogy lecsukódik a szemem, és elragadni készül az álom.

– Nem, Cris – leheli a nevemet. – Margaret a házvezetőnőm. Nálam rendetlenebb emberi lény nem létezik a világon… Becsszó! – rám kacsint, megpaskolja a vállamat, és elindul a mosdó irányába, ami vélhetőleg a nappalit követő szűk, képkeretekkel teleaggatott folyosó végén van. Figyelem a távolodó alakját, ahogy áthúzza a fején a pólóját, és ledobja egy rakás ruhadomb tetejére. Az izmai hullámoznak, ahogy belép a helyiségbe, és kábán figyelem kidolgozott testének mindenes egyes apró vonulatát. Aztán felvillannak a neonfények, és a bezáruló ajtó elrejti előlem kecsegtető alakját.

Ó, Istenem… Nyöszörgöm, és belesüppedek a takaróba.

Újra visszatérnek a sérelmeim. Az első hullám reszketve söpör végig rajtam, akár nyáron egy hideg orkán, és magam köré fonom a karomat. Érzem a belülről áradó fagyot, ami valami különös érzéssel társul: bűntudat. Egyetlen nap leforgása alatt elvesztettem a barátomat, Dextert, és megtudtam, hogy súlyos betegségben szenvedek, ami legrosszabb esetben akár halálos is lehet. Úgy érzem, nem maradt semmim, csak a fájdalom. Mintha egy kés élét szorítanák a szívemhez, érzem a hideget, a fagyot, ami akár a pokolból is áradhat. Ez az én földi poklom. A könnyeim újra eláradnak, és átadom magam a zokogásnak, nem törődve azzal, hogy a testem rázkódik a sírástól. A takarót markolom, a körmöm szinte felszántja az anyagot, és a testem ide-oda csavarodik a kíntól. Meg akarom menteni magam a veszteségtől. Nem akarom érezni, átélni. Ez az érzés tönkretesz, kiszív belőlem minden életerőt, akaratot.

– Cris? – Harry hangja furakodik át a ködös elmémen, és remegve felemelkedem. Gyorsan megtörlöm a szememet, bár szinte érzem, ahogy a könnyeim a bőrömet csípik, és forró ösvényt égetnek az arcomra. – Cris, jól vagy? – újabb kiáltás, ezúttal erőteljesebb. Dobogó lépteket hallok közeledni, és a tenyerembe temetem az arcomat, hogy ne kelljen a szemébe néznem. Képtelen lennék.

– Cris! – a hang immár olyan közel van, hogy a vele áradó meleg leheletet is érzem a nyakamon. Libabőr szalad végig a karomon, de tudomást sem veszek róla, csak tovább hüppögök – magányosan. – Te jóságos ég, kislány! – Harry megfogja a fejemet, és a mellkasára húz. Ahogy az arcom hozzáér meztelen, nedves bőréhez, azonnal felpattan a szemem, és rögvest elhúzódom. Félénken rápillantok, és azonnal elvörösödöm. Harry haja nedves, zuhanyozástól kócos, és csupán csak a dereka köré csavart egy szál fehér törülköző takarja a testét. Zavaromban az ajkamba harapok, és elfojtok egy ártatlan nyögést.

– Mi a baj, bébi? – kisimít pár fürtöt az arcomból, és úgy érzem, hogy azonnal elolvadok. Mintha forró csoki massza ömlene végig a testemen. A zsigereimben érzem a perzselő hőt. – Nyugalom, nyugalom… – dúdolja, és előre-hátra ring a vállamat ölelve.

– Csak… – hüppögöm. – Annyira gyorsan történt minden. Az életem… egyik napról a másikra… – képtelen vagyok folytatni, a könnyek végigperegnek az arcomon, és a torkomban kaparó érzés miatt alig tudok beszélni. Valahol a tudatosság és tudatlanság határmezsgyéjén tengődőm, alattam sötét, végtelen, félelmetes szakadékkal.

Megértően bólint.

– Az édesanyám… – mondja. – A szemem láttára lelőtték. – Szíven ütnek a szavai, és átölelem a derekát. Zihálva szedem a levegőt, és érzem, hogy az ő szívverése is felgyorsul. Olyan ismeretlen érzések szánkáznak bennem, amelyeket még eddigi életem során sosem éreztem. Magyarázatot akarok keresni rájuk, de egyszerűen lehetetlen. Vannak dolgok, amelyek csak úgy… megtörténnek.

– Gyere… – megfogja a kezem, és magával húz. – Megmutatom a szobádat. Margaret felébredt a zuhanyozásomra, és megkértem, hogy ágyazzon meg neked a mellettem lévő szobában. Van tévé és Hifi berendezés is, bár nem hinném, hogy jelen pillanatban bömbölő zenére vágynál. – Azért kierőltetek magamból egy sovány mosolyt, és lágyan belekarolok.

– Figyelj – intek a mellkasa felé. Ez ciki lesz. – Nem vennél fel egy pólót, és… – lenézek a majdnem-kioldódó-törülközőre, és rámosolygok.

 – A társaságomban meg kell tanulnod leküzdeni a zavarodat – kacsint rám. – Szeretek szabad lenni. Persze ez nem azt jelenti, hogy egy reggel majd meztelenül köszöntelek, de…  

– Édes istenem, értelek Harry, de nem kell… részletezni.

Mindketten felnevetünk, és imbolyogva sétálunk a szobáink felé. Én a jobb oldaliba lépek be, és elhadarok egy köszönömöt és jó éjszakát, majd ő is belép a saját szobájába, és hálásan mosolyog, miközben bezárja az ajtót. Mielőtt még végleg becsukódna, láthatom, ahogy lehull a törülköző a csípőjéről, és ez a pillanat is éppen elég az álmodozáshoz.

Reszelősen felsóhajtok. Hogy fogom így túlélni?

***

A SZOBÁMBA BELÉPVE megakad a szemem az éjjeliszekrényen heverő Telynoros dobozon, és a mellette álló pohár vízen. Hirtelen beveszek két szem tablettát, és három kortyot iszom a jéghideg csapvízből, majd levemet a felsőm meg a farmerem, és bebújok a finom pléd alá, ami kellemesen melenget. Nemsokára álomba zuhanok, és elfeledek mindent, ami a mai nap folyamán történt velem, a testem pihenésért kiált, úgyhogy hagyom ellazulni a végtagjaim, és belesüppedek a sötétségbe.

A KÓRLAP SZERINT két hét múlva kell visszamennem egy újabb szűrésre, de már most remegő görcsbe szorul a gyomrom, ha véletlenül erre gondolok. Feltápászkodom, leülök a matrac szélére, és kidörzsölöm a szememből az álmot. Ráérősen forgolódom, és kinyújtóztatom elzsibbadt tagjaimat. A fejem lüktet, mintha satuba szorítanák, és a gyomrom liftezik a tegnapi túlzott alkoholmennyiség-beviteltől. Kopogást hallok az ajtóm irányából, és gyorsan magamra kapom a ruháimat, és visszaülök a helyemre. Kinyílik az ajtó, és egy barna hajú, napbarnított nő arca kandikál be, és rögtön utána kecses lábaival betipeg a szobámba. Azonnal felismerem az arcára kiülő ellenszenvet, és felemelkedem a helyemről, hogy egy magasságban legyünk. Lazán karba ölti a kezét, és végignéz rajtam.

– Azt hittem, Harry felhagyott a kurválkodással… – motyogja, és féktelen düh rohan végig a testemen. Ökölbe szorítom a kezemet, a körmeim a húsomba vájnak, és így próbálom megfékezni magamat, nehogy lekaparjam az arcáról a bőrt. – Margaret vagyok. Próbáltam még annakidején észhez téríteni ezt a faszagyú Stylest, de nem nagyon akart rám hallgatni. Ó, aranyom… – a szájához kap, és bánatot színlel. – Nem tudtad? – megrázza a fejét, és a szájába veszi a mutatóujját. – Ha engem kérdezel, volt egy idő, amikor Harry minden egyes nap más nővel jött haza. – Szólni sem tudok a meglepettségtől, bosszúsan meredek rá legalább annyi megvetéssel, mint ahogyan ő tekint rám, és kissé előrehajolok, hogy érzékeltessem a mondandómat. – Nos, Margaret, kettőt szögezzünk le. Egy: nem vagyok Harry kurvája – hogy a szavaiddal éljek! Kettő: ebben a háztartásban te vagy az alárendelt, és egyedül csakis Harrynek. Én a helyedben jobban megbecsülném, és nem a vendégeinek kotyognám el a szidalmaimat, mert talán véletlenül visszahallja…

Haragosan előrelép, és megböki a mellkasomat. Kissé hátratántorodom, de sikerül megtartanom az egyensúlyomat.

– Kicsikém, én itt nem számítok – kuncog, és gúnyos mosolyt villant rám. – Valóban meg akarod ismerni Harry Stylest? Lehet, hogy csalódni fogsz, drágám… – Egy pillanatig még lecövekelve meredek rá, aztán sarkon fordul, és bevágja maga mögött az ajtót. Hitetlenkedve bámulok utána, nem akarom elhinni a szavait. Harry nem ilyen. Hiszek benne. Csakhogy az alapozatlan bizalmat túlságosan is könnyű eljátszani, és félek, hogy Harry múltja rácáfol az érzéseimre, és valójában túlságosan is félreismertem. Dühömben elmegyek zuhanyozni, és addig engedem, hogy a forró víz ráncosra áztassa a bőrömet, és végigcsorogjon a testemen, amíg a mellkasomban szoruló kellemetlen érzés csillapodik, és újult erővel léphetek kis a zuhanykabinból. Éppen kilépek a tocsogó vízbe, amikor lépteket hallok. Magam köré tekerem a fehér törülközőt, és belebújok a papucsomba. Összerezzenek, ahogy felvágódik az ajtó, és Harryt látom az ajtófélfának dőlni, az arcán csibészes vigyor.

– Cris – az ajkába harap, és megmerevedik. – Ne haragudj, én csak… Nem tudtam, hogy itt vagy. – mondja halkabban, és beljebb lép. A falhoz hátrálok, és szorosan összefonom magam előtt a karomat, hogy még véletlenül se csúszhasson le rólam a törülköző. Forró gőz úszkál a levegőben, és a bepárásodott tükör homályosan tükrözi vissza nedves hajamat, sápadt arcomat.

Olyan közel jön, hogy magamon érzem a leheletét, és a testünket egyetlen ujjnyi rés választja el. A feje előrebukik, göndör fürjei a homlokomat cirógatják, és az ujjaival végigsimít az államon.

– Cris… – suttogja, amitől megfeszülök. – Köszönöm a tegnap estét. Három éve nem nevettem ennyit. Annyira hiányzott… – Most már az orra az enyémet éri, és a szeme az arcomra tapadt, majd összeakad a pillantásunk. Bizsergés árad szét a combjaimban, és kicsit megremegek, de azért próbálok egy helyben maradni, és nem összecsuklani. Érzem a kettőnk közt rezegő energiát, és Harry nem tétovázik tovább, vadul nekem ront, a testével felnyom a falra, és a két kezébe fogja az arcomat. Hatalmas teste befedi az enyémet, és úgy érzem elveszek benne, a széles vállai takarásába, és ahogyan lenéz rám, már csak attól is összeütődnek a térdeim. A combom belsejében érzem a keménységét, de nem akarom elsietni; hiszen még el sem kezdődött. Harry lehajol, a mutatóujjával felemeli az államat, és habkönnyű csókot lehel a számra. Forróság árad szét a csókja mentén, enyhe tűszúrásokként szalad végig a bőrömön a belőle áradó energia és szenvedély, ami feltüzel mindkettőnket. Zihálva szedem a levegőt, a hátamról patakokban folyik az izzadtság, és a kezem a pólója szegélyét markolássza. Áthúzom a fején, és egy kupacban a padlóra hajítom az anyagot. Az ujjaim az izmaira tapadnak, lágyan masszírozom a mellizmait, amitől elégedett morgásokat hallat, és kicsit megemeli a melleimet, hogy duzzadtabbaknak tűnjenek. Az érintésétől megremegek, és önkéntelenül is éles sikoly szakad fel a torkomból. Harry kihajtogat a törülközőből, és másodpercekkel később ez is a földön heverő halom tetejére huppan. A tenyerébe veszi a melleimet, és gyöngéden megemeli őket, majd az ajkát a mellbimbómra tapasztja, és finoman megszívja. Újra felkiáltok; élesen és reszketegen. Érzem, hogy a lábam köze megduzzad és benedvesedik, és kétségbeesetten vágyom az érintésére. Harry még pár percig kényezteti a melleimet, majd leguggol, a lábaimat átveti a vállán, és befurakodik a csiklómhoz. Először csak finoman, lágyan érinti az ujjbegyével duzzadt szeméremajkaim, ezután kidugja a nyelvét, és az ujjaival széthúzva a nyílásom, majd élesen megnyal. A nyelve csak köröz és köröz, a kezemmel markolom a haját, és a testem vadul remeg – apró sikolyok törnek fel a torkomból. Minden olyan villámgyorsan történik, hogy kell egy másodperc, hogy felfogjam: hirtelen abbahagyja és felemelkedik. Leveti a szabadidőnadrágját, a fehér bokszerét, és felgörget egy óvszert, majd ismét leguggol elém. A lábaimat átfonja a derekán, a kezemet a nyaka köré tekeri, és a csípőmtől fogva felemel. Könnyes szemébe pislogok, és hirtelen engem is elfog a határtalan boldogság: Végre. Harry óvatosan, gyöngéden belém hatol. Olyan érzés, mintha a bennem tátongó űrt valami forró, de nagyon kellemes töltené ki – ami egyszerre felszabadít és kielégülést ad. Ezt az érzést soha nem akarom elfelejteni, bárhol is legyek – ugyanis ez az érzés hozzám tartozik. Miután egész éjszaka szeretkezünk, együtt bújunk ágyba, összekulcsoljuk a lábainkat, és az ölelésében álomtalan álomba sírom magam.

FELÉBREDEK. ÜRES MELLETTEM AZ ÁGY, és eszeveszett bűntudat söpör végig a testemen. Az arcom nedves a könnyeimtől, és az intenzív álom utóhatásától. Olyan valódi volt! Éreztem… Elhessegetem a gondolataimat, és a párnába fúrom az arcomat. Tudhattam volna! – suttogom halkan. – Már akkor nemet kellett volna mondanom, amikor feltette a kérdést… Bánatosan megcsóválom a fejem, de még mindig hihetetlen: ez az álom olyannyira valóságnak tűnt, hogy még mindig érzem a száját az ajkamon, a nyelvét, ahogy… Elvágom a gondolatfoszlány vonalát, és összehúzom magam a takaró alatt. Az elektronikus óra éppen átvált 2:59-ről 3:00-ra, és legszívesebben most tényleg elmennék zuhanyozni, hogy lemossam magamról a piszkos álmot – viszont ellenállok a késztetésnek, és visszafordulok az ablak felé. Lehunyom a szemem, és megpróbálok elaludni.

Már sírni sincs erőm.